Egyáltalán
nem új keletű ez az eredetét tekintve ismeretlen történet, de a
világhálót már több ízben meghódította. Igazi lelki táplálék. Olvasd
hát, és gazdagodj emberségből, érzelemből.
Két
súlyos beteg férfi osztozott egy kórtermen. Egyikük felülhetett ágyában
minden nap egy kis időre, ezzel is könnyítve a tüdején levő folyadék
ürülését. Az ő ágya a kórterem egyetlen ablaka mellett volt. A másik
férfi ágyhoz kötött volt, így órákat beszélgettek egymással. Meséltek
egymásnak családjukról, feleségeikről, addigi életükről, munkájukról, a
helyekről, ahol vakációzni szoktak.
Az ablak melletti férfi minden
délután felült, és mesélni kezdte betegtársának, amit éppen az ablakon
keresztül látott. A másik ágyon mozdulni képtelen beteg ezekért az
órányi pillanatokért élt, amelyek egyszerre a kaput jelentették számára a
külvilág felé.
Az ablak egy csodaszép tóra nézett, tele játékos
récékkel és fehér hattyúkkal, melynek sima tükrén gyerekek eregették
bárkáikat. Szerelmespárok sétáltak kéz a kézben, a világ minden színében
játszó virágok között. Kicsit arrébb már látni lehetett az alattuk
elterülő város lenyűgöző látványát.
A fekvő beteg minden egyes
alkalommal lehunyta szemét és maga elé képzelte a precíz részletességgel
leírt világot. Egy langyos délután, az ablakmelletti férfi egy éppen
arra elhaladó parádét vélt felfedezni. A másik nem láthatta, de lelki
szemei elé képzelte a színes ruhákat, a fúvószenekart, a táncoló, színes
tömeget.
Napok, hetek és hónapok teltek így. Egy nap az ápoló az
ablak melletti ágyon egy élettelen testet kapott. A férfi békésen,
csendben távozott.
A magára maradt beteg egy idő után, mikor
elérkezettnek tartotta a pillanatot, megkérte ápolóját, segítsen neki
átköltözni az ablak melletti ágyra. Az pedig örömmel segített rajta,
kényelembe helyezte majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmai ellenére
fél könyökére támaszkodva óvatosan felemelkedett, hogy végre megláthassa
az igazi világot odakint. De egy falba ütközött tekintete. Az ápolót
kérdezte, hogyan lehetséges, hogy elhunyt betegtársa mégis csodálatos
dolgokat mesélt neki a kinti világról.
Azt felelte, a férfi vak volt. Még a falat sem láthatta. Talán csak önt akarta bátorítani.
Saját fájdalmaink ellenére másoknak örömet szerezni páratlan boldogság.
Egyed Zsuzsanna
Kommentáld!